10 gyerekszínész, akiről nem is tudtad, hogy már meghalt

  • 1 év ago
  • 249830 Views
  • 67 71
10 gyerekszínész, akiről nem is tudtad, hogy már meghalt

Egyesek közülük egy csapásra ismertek lettek, legtöbbjüket azonban nem névről, inkább arcról vagy filmjeikből, sorozataikból ismerjük.

Ami viszont közös bennük, hogy mindannyian fájóan befejezetlen, tragikusan korán félbeszakadt vagy erőszakosan félbeszakított pályát hagytak maguk után.

1) Jonathan Brandis

Rövid élete során Jonathan Brandis összesen 49 mozis és tévés alkotásban szerepelt. 1993-ban, 17 évesen kapott főszerepet a SeaQuest – A mélység birodalma című sorozatban, de addig már olyan szériákban és filmekben láthattuk, mint a Bír-lak, a Gyilkos sorok, a Végtelen történet II. vagy a Stephen King: Az.

2003. november 12-én a Cedars-Sinai Medical Centerben, nyugat Hollywood-ban hunyt el, miután otthonában öngyilkosságot kísérelt meg. Nem hagyott búcsúlevelet, de barátai elmondása szerint depressziós volt a karrierje miatt, amely az elmúlt években folyamatosan hanyatlott. Az egyik barátja szerint erősen ivott és korábban meg is említette, hogy öngyilkos lesz. Brandis véleménye szerint a Hart háborúja visszahozhatta volna a köztudatba és a filmiparba, de szerepe végül ki lett vágva a filmből.

2) Brad Renfro

Az 1982-ben született Brad Renfro szinte egyik napról a másikra lett sztár, amikor 11 éves korában eljátszotta Az ügyfél című thriller címszerepét, Susan Sarandon oldalán. Ezt olyan további minőségi szerepek követték, mint a Pokoli lecké-ben Brad Pitt gyerekkori énjének megformálása vagy Az eminens című Stephen King-adaptáció Ian McKellennel.

A 25 éves színész halálát 2008 januárjában herointúladagolás okozta. Renfrónak már 16 éves kora óta voltak problémái a kábítószerrel, ami sajnos nem olyan szokatlan dolog a hirtelen érkezett hírnevet feldolgozni képtelen gyereksztároknál. A színész függősége miatt a törvénnyel is többször összeütközésbe került: egy alkalommal például 10 napot töltött börtönben, amiért egy fedett Los Angeles-i nyomozótól próbált meg drogot vásárolni.

3) Heather O’Rourke

Habár nagyon kevés idő adatott meg neki, az angyali gyerekszínész örökre beírta magát a film történetébe. A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb és leghátborzongatóbb mozifilmje volt a Poltergeist – Kopogó szellem című horror. A film legfiatalabb főszereplője az akkor hétéves Heather O’Rourke volt, akit a producer, Steven Spielberg fedezett fel, amint édesanyjával ebédelt az MGM stúdiójában – néhány hónap múlva pedig feajánlotta neki Carol Anne Freeling szerepét a készülő moziban. O’Rourke a két folytatásban is eljátszotta a kísértetek által elrabolt kislányt.

Filmes pályafutásának tragikusan korán, 12 éves korában bekövetkezett halála vetett véget. Heather O’Rourke 1987 januárjában betegedett meg. A Kaiser Permanente Hospital orvosai félrediagnosztizálták, és Crohn-betegséggel kezelték. A gyógyszerektől felpuffadt az arca, január 31-én pedig súlyosabbra fordult az állapota, és mindent kihányt. Másnap, a kórházból való távozása során összeesett, majd szívrohamot kapott, és bár az orvosoknak sikerült újraéleszteniük, röviddel ezután elhunyt.

1 2 3 4