6 vicces történet nőgyógyászoktól, amit nem bírsz ki nevetés nélkül

  • 3 év ago
  • 29352 Views
  • 5 1
6 vicces történet nőgyógyászoktól, amit nem bírsz ki nevetés nélkül

Néhány beszámoló szerint volt olyan hölgy, aki úgy szült meg két gyermeket, hogy közben azt sem tudta, mi az a menstruáció, de olyan férfi is akadt a páciensek között, aki vállalta azt, hogy párja helyett szedi a fogamzásgátló gyógyszert, mit sem sejtve, hogy semmi hatása nem lesz.

4) “Volt egy anyuka, aki úgy nézte meg, hogy gyereke lázas-e, hogy begyújtotta a sütőt, az egyik kezét betette, a másik kezét meg a gyerek homlokára tette, és megpróbálta összehasonlítani, hogy melyik a melegebb, majd azzal jött be a rendelőbe, hogy babájának 180 fokos láza van.”

5) “Mikor egy nő lábát amputálnunk kellett, az asszisztens odaadta a papírokat, hogy olvassa el, írja alá, amivel beleegyezését adja, hogy levágják a lábát. A nő teljesen higgadtan, félelem nélkül, aláírta a papírokat. Ekkor megkérdeztem, hogy tisztában van vele, hogy ezentúl megváltozik az élete. Erre ő azt felelte, hogy tudja, hogy a műtétre szükség van, és nem aggódik, mert a lába úgyis vissza fog nőni.”

6) “Egy feldühödött nő azért keresett fel, mert annak ellenére, hogy szedte a fogamzásgátló tablettákat, mégis teherbe esett. Mikor megkérdeztem, hogy hogyan szedte, azt felelte, hogy csak akkor kapott be belőle egyet, ha “akció” volt, másképp nem szedte.”

10 színész, aki 40 éves kora után lett híres

(Forrás: Napjaink.org)

1 2