TOPLISTA: A legjobb űrhajós filmek

  • 3 év ago
  • 6255 Views
  • 5 2
A 7 legjobb űrhajós film

Az emberiséget már jó ideje foglalkoztatja a világűr. A hidegháború idején fénykorát élő űrverseny első csatáját az oroszok nyerték, amikor számos állat felküldése és sikeres hazahozatala után 1961-ben Jurij Gagarin első emberként állt föld körüli pályára, majd tért vissza épségben. Voltak híresztelések, miszerint a Szovjetek egy emberüket már Jurij előtt felküldték, amit azért hallgattak el, mert az asztronauta nem élte túl az akciót… Végül az USA került ki győztesen a versengésből, amikor 1969. július 20-án Neil Armstrong első emberként a Hold felszínére lépett. Ekkor hangzott el az a bizonyos ominózus mondat: „Kis lépés egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek.”

Alábbi összeállításunkban álljon itt néhány a legjobb űrben zajló zűrt feldolgozó filmek közül. Íme a 7 legjobb űrhajós film!

1) Mentőexpedíció (2015)

Mentőexpedíció (2015)

A Mentőexpedíció című űrhajós film egy marsi történetet dolgoz fel. A film a NASA szakemberei szerint is meglehetősen valósághű módon mutatja be Mark Watney fiktív történetét. A főszerepben Matt Damont láthatjuk, aki egy a csapatától szerencsétlen módon elszakadt és ennek következtében a Marson ragadt asztronautát alakít. A történet számos izgalmas fordulatot tartalmaz. Mark, aki történetesen botanikus végzettségű, növényeket termeszt a marsi talajon, miközben próbál életben maradni a mentőexpedíció megérkeztéig. Azt, hogy a filmhez miképpen kapcsolódik Vasember, azt már csak azok tudhatják meg, akik megtekintik a filmet. Érdemes. Az utóbbi évek egyik legjobb filmélményében lehet részük.

2) Csillagok között (2014)

Csillagok között (2014)

Christopher Nolan Csillagok között című műve egy posztapokaliptikus eposz, mely az egyre élhetetlenebb Földön vergődő emberiség túlélésért való harcának egy érdekes kísérletét dolgozza fel. Az áldatlan állapotokhoz vezető katasztrófa (háború?) után a NASA titokban tevékenykedik és igyekszik egy galaxisok közötti átjárást biztosító féreglyukat kihasználva új otthon után nézni. A film számos érdekes asztrofizikai és relativitás elméleti kérdést is feszeget. A szingularitás fogalmának érdemes a film előtt utánanézni. Matthew McConaughey mellet feltűnik a filmvásznon Anne Hathaway, Matt Damon és az utóbbi évek felfedezettjének is mondható Jessica Chastain, aki a Mentőexpedícióban szintén szerepel. Úgy tűnik, az űrben érzi jól magát. A több, mint két és fél órás film játékideje gyorsan elrepül a nagy izgalom hevében.

3) Gravitáció (2013)

Gravitáció (2013)

Sandra Bullock és George Clooney szereplésével készült Gravitáció a valaha készült legélethűbb film, természetesen azok közül, amelyek cselekménye az űrben játszódik. Rendkívül érzékletesen mutatja be a súlytalanságból adódó nehézségeket, miközben az összes közvetlenül az űrben zajló jelenet néma, jól demonstrálva a tényt, hogy az űrben a hang terjedési közeg hiányában nem halad, sőt létre sem jön. A több órás film ugyanúgy a kanapéba, székbe, sámlira vagy egyéb ülőalkalmatossághoz szögezi a nézőt, akárcsak az előző két alkotás, igaz, ezt a művet a legoptimálisabb mozivásznon megnézni.

4) Armageddon (1998)

Armageddon (1998)

Az Armageddon című űrhajós film még abból az időszakból származik, amikor a súlytalanság megjelenítése és a filmtrükkök viszonylag gyerekcipőben jártak. Az 1998-as alkotás egy globális katasztrófát megakadályozni igyekvő csapat küzdelmeit tárja a filmező elé. A Föld felé haladó hatalmas meteort csak a fúrás mesterei gátolhatják meg abban, hogy elpusztítsa a Kék Bolygón található életet. A gond csak az, hogy a Bruce Willis által vezetett és Ben Affleck támogatósával dolgozó csapat olajfúrókból áll. A bonyodalmak innentől kezdve garantáltak.

5) Apollo 13. (1995)

Apollo 13. (1995)

Az Apollo 13 az amerikai űrprogram harmadik Holdra szállását hajtotta volna végre. 1970 április 11-én indultak útnak 13:13-kor és az út elején még rendben volt minden, aztán hirtelen rosszra fordultak a dolgok. Mindkét oxigéntartály megsérült, ezért Houston elvetette a Holdra szállás tervét, de az igazi bonyodalmak csak ekkor kezdődtek. Ebben a valódi eseményeken alapuló és lélegzetelállító történetben Tom Hanks alakítja Jim Lovell parancsnokot.

6) A számolás joga (2016)

A számolás joga (2016)

Az ötvenes évek vége: az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekszik legyőzni az űrversenyben Oroszországot. De már úgy tűnik, pénz, ész és elszántság mind kevés lehet… amikor találnak néhány kiaknázatlan, kihasználatlan lángeszet, akiket addig senkinek nem jutott eszébe használni. Hiszen többszörösen gyanúsak: nők és feketék. A három nő igazi emberi kompjúter: senki nem érti, hogyan képesek megcsinálni azokat a számításokat, amiket végeznek, de rakétasebességgel emelkednek a NASA ranglétráján, ott, ahol a kor legnagyobb tudósai dolgoznak. A cél: John Glennt feljuttatni az űrbe… és azután haza is hozni.

7) Star Wars (1977 – napjainkig)

Star Wars (1977 – napjainkig)

Végezetül pedig, hogy ne érje szó a ház elejét, megemlékezünk az űreposzról magáról, a lézerkard forgatók modern mítoszáról, a furcsa lényekkel teli univerzumról, a Star Wars szeptettjéről, ami már oktetté vált. A híresztelések szerint a Disney az elkövetkező páros években olyan mellékszereplők történetét mutatja majd be, mint Han Solo, a páratlan években pedig a főáramú történet folytatásaival igyekszik szórakoztatni a nagyérdeműt.

25 ritka fotó hírességek meglepő barátságáról

(Forrás: Filmezzünk)

//JoeJonix//