10 híresség, akiket a magasságuk miatt csúfoltak

  • 2 év ago
  • 20156 Views
  • 0 0
10 híresség akiket a magasságuk miatt csúfoltak

Egy amerikai nő átlagos magassága 160 cm, míg Mexikóba és más Latin Amerikai országokban, az átlagos magasság 157-160 cm közé esik.

8) Brigitte Nielsen, 183 cm

10 híresség akiket a magasságuk miatt csúfoltak

Brigitte Nielsen egy rendkívül híres színésznő lett a 80-as évek vége felé. Ez annak köszönhető, hogy a filmjeiben egy erős, magas nőt játszott, mint például a Vörös Szonjában, ahol együtt szerepelt Arnold Schwarzeneggerrel, vagy a Rocky 4-ben, ahol Sylvester Stallonéval láthattuk együtt.

Gyerekkorában nagyon sok problémával szembesült.  Amikor a 13 éves lett majdnem elérte a 177 cm-t. Az egyik interjújában elmondta, hogy az iskolában csúfolták, mivel rendkívül magas volt, és extra vékony.

Nagyon nehéz volt. Nem kívánom senkinek sem azt az érzést, amit én átéltem. Az adott nekem erőt, hogy amikor 16 éves voltam, Koppenhágában meglátott egy modellügynök és felkeresett, hogy szerződjen velem. Ez magabiztosságot adott nekem. Azonban az, hogy 10 évesen csúfoltak… azt soha nem fogom elfelejteni”

9) Kristen Johnson, 183 cm

10 híresség akiket a magasságuk miatt csúfoltak

A színésznő, aki az Űrbalekok című sorozat miatt lett nagyon híres, rendkívül sokat szenvedett a magassága miatt 11 évesen.

2012-ben írt egy könyvet, ahol bevallotta, hogy ortopéd cipőt kellett viselnie, ami csak növelte a magasságát. Továbbá visszamaradott tanulónak minősítették. Ezek az okok vezethettek ahhoz, hogy az iskola társai csúfolták. Azonban ezeket a problémákat a színészi karrierépítése közben legyőzte.

10) Allison Janney, 183 cm

10 híresség akiket a magasságuk miatt csúfoltak

Allison Janney egy jól ismert színésznő, aki komoly filmes, tévés és színészi karrierrel rendelkezik. Még Oscar díjat is nyert az Én, Tonya című filmbeli alakítása miatt.

Az egyik interjújában bevallotta, hogy a magassága sokszor akadályozta abban, hogy jó szerepeket kapjon. „Úgy éreztem, hogy későn kezdődött a karrierem, és emiatt a magasságomat okoltam. Amikor 20 éves voltam egy 40 éves nőt játszottam.” Mindez a vígjáték oldalához vezette, ahol rendkívül sikeres kezdett el lenni.  Többször is jelölték az Anyák című sorozat főszerepléséért.

//Manó Málna//

15 színésznő, akik megfelelnének egyes Disney hercegnők szerepére

(Via Brightside)

1 2 3