10 színész, aki sosem nézi vissza a filmjeit

  • 2 év ago
  • 7726 Views
  • 1 2
10 színész, aki sosem nézi vissza a filmjeit

Vannak színészek, akik már tűkön ülnek, hogy vajon hogyan sikerült a legújabb filmjük, amit hónapokon keresztül forgattak. Azonban vannak hollywoodi celebek, akiket hidegen hagy az alakításuk. 

Alábbi összeállításunkban olyan színészeket ismerhettek meg, akik ilyen-olyan okoknál fogva, de nem kíváncsiak saját filmjükre.

1) Joaquin Phoenix

Joaquin Phoenix

Miközben a The Master című filmjét népszerűsítette 2012-ben – az itt nyújtott szerep aztán Oscar-jelölést hozott neki -, Phoenix a következőket nyilatkozta arról, milyen érzés visszanézni a saját alakítását. „Soha nem akarom úgy látni önmagam, ahogy a kamera lát engem. Nem akarok a kameralencse lenni; erre fizikailag képtelen lennék. Azt gondolom, ha valaki a saját alakítását nézi vissza, akkor képtelen elfogulatlan ítéletet alkotni, ami teljesen emberi vonás. Persze van bennem némi kíváncsiság, ami időnként erőt vesz rajtam, és ilyenkor tudatosan nemet kell mondanom magamnak, mert tudom, hogy az egészből sehogy sem jöhetek ki jól. Ami azt illeti, nagyobb esély van rá, hogy az ilyesmi inkább negatív módon befolyásolja a jövőbeli munkáimat, mint pozitív irányban, még akkor is, ha az adott alakítás történetesen jól sikerült.

2) Nicole Kidman

Nicole Kidman

Az Oscar-díjas színésznő egyszer beismerte, hogy egész pályafutása során mindössze két saját filmjét nézte végig, a Moulin Rouge!-t és az Ausztráliát, és ezeket is csak azért, mert a szintén ausztrál rendező, Baz Lurhmann kifejezetten ragaszkodott hozzá. Kidman élete legrémesebb élményei közé sorolja az estét, amikor végig kellett ülnie az Ausztrália díszbemutatóját Sydney-ben, ahol képtelen volt székében megmaradni a teljes játékidő alatt. „Csak ültem ott, és egyre csak a férjemre, Keith-re néztem, hogy lássam, mennyire élvezi a játékomat, mert én érzelmileg képtelen voltam bármiféle kapcsolódási pontot találni a történettel.” A premier másnapján Kidman és családja gyorsan el is utazott az országból, hogy ne kelljen az újságírók elé állnia, mert félt, hogy valami oltári nagy butaságot fog mondani az újságíróknak – és talán azért is, mert rájött, mennyire semmitmondó lett a hatalmas költségvetésből készült film.

3) Jesse Eisenberg

Jesse Eisenberg (Rodger, a csábítás szakértője)

Bár nagy tehetségnek tartjuk, néha mi sem nézzük szívesen Jesse Eisenberget, a Batman Superman ellenben kifejezetten idegesített, a BeSZERvezve című idétlen füves vígjátékban pedig utáltuk. Még az interjúi és más nyilvános megjelenései során is hajlamos marhaságokat mondani és csinálni, így megértjük, hogy nehezére esik saját magát visszanézni a vásznon. „Nem szívesen nézem magam. A többi színész munkáját szívesen nézem, de erre a forgatáson is bőven van alkalmam, egy jelenetben akár többször is, így furcsa lenne ugyanezt a moziban csinálni.” A Batman Superman ellen kapcsán ezt nyilatkozta: „Rendkívül kritikus vagyok magammal szemben, és ezt a filmet IMAX formátumban forgatták, így az élmény még traumatikusabb lenne. Kerülöm is, mint a tüzet.

1 2 3 4