Belle, Pocahontas és Alice karaktereivel együtt felnőve közösen sírtunk és nevettünk, sőt, néha még hasonlítani is akartunk rájuk. Mint az kiderült, kedvenc hőseink közül sokat tényleg igazi emberek ihlettek. Például Conrad Veidt ijesztő mosolya lett Joker egyik fő ismertetője, Irene Bedard áll Pocahontas amerikai őslakos arcvonásai mögött és John Nettleship nemcsak kinézetében, de a kémia iránti szenvedélyében hasonlít Perselus Piton Professzorra.
(9) Rocko, Rocko— Woody Allen
Rocko jellembeli vonásaiban olyan, mint egy fiatal Woody Allen kenguru. Joe Murray, a Rocko című műsor megalkotója úgy jellemezte karakterét, mint egy 20 éves bozótos fiú kenguru, egy “fiatal, emberi tulajdonságokkal felruházott Woody Allen, aki most költözött el otthonról egy szürreális felnőtt világba”. Emellett elmondásai szerint a karakter naívan kezeli az élet új kihívásait.
(10) Ropi, a bohóc, A Simpson Család— Rusty Nails
Ropi előtt létezett egy Rusty. Igazi nevén James Allen és Portland környékén tartott gyerekeknek műsorokat. Matt Groening, aki Portlandben nőtt fel, a gyerekkori emlékeire hivatkozva alkotta meg A Simpson Család című sorozatot. Ropival ellentétben Rusty-t nem csak tévés közönsége, hanem az egész közösség szerette. Matt így fogalmazott Planet Simpson című könyvében: “Rusty Nails nagyon kedves volt… Egy nagyon kedves bohóc. Viszont a neve, Rusty Nails olyan név, amit gyerekként nagyon zavarónak találtam.”
(11) Alice, Alice Csodaországban— Alice Liddell
Az Alice Csodaországban az egyik legbefolyásosabb könyv, ami valaha íródott. Lewis Carroll inspirációja Alice Liddell, a 10 éves barátja volt. Egy csónakban találta ki a történetet, Oxfordban, 1858-ban. Közeli barátok 3 kislányával volt ott és szórakozásképpen kezdte mesélni a mesét. Alice annyira érdekesnek találta, hogy könyörgött Carrollnak, hogy írja le, aki természetesen nem tudott ellenállni.
(12) Zorro, Zorro Álarca— Joaquín Murrieta
Zorro története Joaquín Murrieta önéletrajzán alapszik. Ezt a nevet Antonio Banderas filmjeiben használják, aki karakterének vezetékneve Murrieta volt. Joaquin Murrieta 1829 körül született Mexikóban. Murrieta rasszizmussal szembesült a fehér amerikaiak részéről, aminek következtében lázadt a társadalom és annak szabályai ellen. Népi hőssé vált … egy merész, romantikus figurává, aki megesküdött, hogy bosszút áll a családja ellen elkövetett rémtettekért, illetve minden bűncselekmény, amit elkövet mind csak ‘igazságszolgáltatás’.