Mindent befalni, ami az útjukba kerül, vagy spártai edzéseken vesznek részt? Számos vizuális effektus hozzáadható a számítógépes grafikához, de semmi sem helyettesíti a valódi, hiteles megjelenést. Ahhoz, hogy a legjobb élményt teremtsék számunkra, kedvenc színészeinknek néha hihetetlenül nehéz kihívásokkal kell szembenézniük.
9. Matt Damon – Az informátor!
Matt Damon egyszerűen élvezte, hogy hízhat. Az informátor!-ban elért testsúlyához evés tekintetében semmiben nem korlátozta magát. „Határozottan tésztás vagyok. Elkezdtem enni, mint egy őrült, és sötét sört ittam. Többnyire a McDonald’s-ban, majd a Doritosban ettem. Az volt abszolút mennyország” – mondja a színész.
10. Bradley Cooper – Amerikai mesterlövész
Chris Kyle megformálásához Bradley Coopernek személyi edzővel kellett edzeni. Mindössze 10 hete volt arra, hogy több, mint 40 kiló izmot szedjen fel erre a szerepre. Cooper naponta kétszer edzett – az első edzése reggel 5 órakor kezdődött, a másodikra pedig késő délután került sor. A legnehezebb az volt, amikor az edzője által összeállított napi több mint 5000 kalóriát meg kellett ennie. Ez igazi sokk volt a szervezetének, mivel így Bradley-nek 55 percenként kellett ennie.
11. Matthew McConaughey – Arany
Mattew McConaughey számára élvezetes folyamat volt, hogy 6 hónap alatt 47 kilót kellett híznia. „Kedvenc ételem a sajtburger, ezért állandóan sajtburgert ettem, amit magam készítettem. Kipróbáltam azokat a gyorséttermeket is, amelyekben még sosem jártam, vagy csak egyszer-egyszer” – meséli a színész. Az egyetlen dolog, ami rossz érzés, hogy a forgatás után le kell szokjak ezekről az ételekről” – teszi hozzá.
12. Emma Stone – Nemek harca
A vékony Emma Stone-nak át kellett formálnia táncos testét, hogy extra fittnek tűnjön Billie Jean King eljátszására. Körülbelül 15 kiló izmot épített. Emma 3 hónapig intenzív súlyzós edzést végzett, és hetente 3-5 alkalommal edzett (néha még naponta kétszer is). 185 kilós súllyal képes volt a holthúzásra és láncokkal a hátán a fekvőtámaszokra.
//Cornelius//
(Via Brightside)