Bud Spencer túlélt egy hajótörést, majd letartóztatta az FBI

  • 1 év ago
  • 2844 Views
  • 1 0
Bud Spencer túlélt egy hajótörést, majd letartóztatta az FBI

Bud Spencer nemcsak a forgatások közben keveredett érdekes kalandokba, de a magánéletében is. Egy alkalommal még hajótörést is szenvedett.

Király Levente könyvéből, a Piedone nyomábanból tudhatjuk meg, hogy micsoda kalandokban volt része kedvenc pofonosztónknak, aki már több, mint 7 éve elköltözött az élők sorából.

Bud Spencer túlélt egy hajótörést, majd letartóztatta az FBI

„Körbevett a sötétség, még a víz is fekete volt és hideg. A távolban Gaeta világítótornya pislákolt, az volt az egyetlen kis fénypont, ami a négy kilométeres távolságon is átütött. Elhatároztam, hogy odaúszom. Ahogy odaértem, a sziklákon kimásztam a vízből, odamentem a kikötői hatósághoz és bejelentettem: „Jó estét, hajótörést szenvedtem itt a közelben”

– emlékezett vissza Bud Spencer, aki számára forró pillanatokat okozott az is, amikor az FBI-jal került összetűzésbe. A New York-i repülőtérnél a külföldi utasok számára fenntartott kijáratánál ugyanis két magas, sötét napszemüveges férfi feltartóztatta.

„Az urak bepasszíroztak egy apró szobába és kihallgattak a magánrepteremmel kapcsolatban, mivel azt feltételezték, hogy ott kábítószer-kereskedelmet folytatok. Szemmel láthatóan nem ismertek engem mint színészt, számukra csupán egy szakállas, olasz óriás voltam”

– mesélte Bud Spencer, aki általában nem mesélt meséket odahaza, utazásai élményeiről viszont nagyon szívesen beszélt a gyermekeinek.

Így kötött barátságot a legendás páros, Bud Spencer és Terence Hill

(Via Szeretlek Magyarország)